-  Gyere már! – dübörgött a szívem – Gyorsabban!
- Ne siess már ennyire- Lia hangját, valahol mögöttem hallottam- El fogunk készülni!
- Nem baj gyere! Tökéletesen kell kinéznünk!
- Ahj, Naomi!
Futottam, ahogy a lábam csak bírta. Nem számított, hogy kiszakad a tüdőm a helyéről, akkor is muszáj volt. Tényleg nagyszerűen kellett, hogy kinézzünk estére. Hajat is akartam mosni, behullámosítani, rendbe tenni. Sminkelés, plusz még az ikremnek is, bár most nem arra törekedtem, hogy ő nézzen ki jól, mondjuk…. neki is kell, mert ő is találkozik Lu Han-nal akinek nem szőke a haja és nincs fehér lova, de ez részletkérdés. Szó szerint beestem az ajtón, mögöttem Lia, Ádám meg csak nézett minket, fogalma sem volt róla, hogy mi üthetett belénk. Csak annyit mondtam, hogy most rohanunk készülődni, este a fiúk koncertjére megyünk és már nézte is tovább a nyamvadt műsorát a tv-ben. Nem számít, legalább nem tart fel. Hirtelen elgondolkoztam rajta, hogy egyáltalán csajozik-e, vagy komolyan nincs jobb dolga mint itthon poshadni?! Áhh…nem is érdekel, el van ő itt.
Éppen a magamra csavart törülközővel álltam a fürdőszobai tükör előtt, és a hullámosítót tartottam a kezemben, amikor csöngettek. Lia bekopogott hozzám.
- Szerinted ki lehet az? – gondoltam, hogy nem meri kinyitni, attól félt, hogy Lu Han az. – Nem merem kinyitni.
- Jhaaj ne hülyéskedj már, amint látod én meg éppen nem vagyok szalonképes. – eközben már a fogkefe lógott a számból, de azért résnyire nyitottam az ajtót, hogy halljam a reakciót az érkezőre.
- Pillanat és nyitom ! – ordibált ki- Öhm, segíthetek valamiben?
- Szia ne haragudj a zavarásért, egy bizonyos Naomi Brook-ot keresek.
- Éppen nem tud idejönni, mert készülődik, átadjak neki valamit?
- Hát nem szívesen adnám ezt oda másnak, rajta kívül. Ugyan is az iratait hagyta el az utcán, így megkerestem a lakcímet.
Ekkor kirohantam a fürdőből, át a nappalin majd végül ki az előszobába, és tanyáltam egy jót, mert a talpam az még vizes volt, csak erről út közben elfelejtkeztem.
- Áú – mind a ketten nyúltak felém, de feltartottam a kezemet, hogy meg vagyok még – Te jó ég nagyon szépen köszönöm. Nem is tudom mi lett volna velem ezek nélkül. El sem hiszed mennyire hálás vagyok.
- Ugyan szóra sem érdemes, ilyenkor azt remélem az emberektől, hogy ugyan ezt az alap, emberi normát visszakapom majd egyszer én is.
- Nagyon rendes ember vagy, tudod mit, ha gondolod gyere be egy kávéra. – mosolyogtam rá kedvesen, igen szimpatikus lány volt. Főleg ezek után.
- Jó rendben, de csak 10 percre mert gondolom ti is siettek, meg én is. Köszönöm szépen. – mosolya bájos és elbűvölő.
A konyhai bárpulthoz leültettem, Lia pedig főzött nekünk kávét. Hallgattam a beszélgetésüket és sok mindent megtudtam erről a lányról, mint például hogy Heninek hívják és ő is Magyarországról jött. Anyukájával él és ők is az ösztöndíja miatt költöztek ide. Nem messze lakik tőlünk, és hogy reméli sűrűbben fogunk majd találkozni, ritkán fut bele az ember hasonló személyekbe, itt Koreában. Megittuk a kávénkat, a lány elment, én közben elkészültem, barátnőm persze már előttem kész volt, fogalmam sincs hogy csinálja, de valahogy mindig megelőz.
így az utolsó simítások következtek, Lia arcán még átpacsmagoltam 2x a pirosítót és kész is voltunk. A nagy egész alakos tükröm előtt álltunk és azt kell, hogy mondjam, tetszett amit látunk. Most először elmondhattam magamról, hogy gyönyörű vagyok, és persze ikrem is. Ne nem mintha egoista lennék….
én ruhám , Lia ruhája

Hívtunk egy taxit és elmentünk a csarnokba. Keresgéltük, hogy hol tudunk bejutni oda, ahova szeretnék majd egy biztonsági őrt, aki köpni nyelni nem tudott miután meglátott minket, megkérdeztünk, hogy merre is kéne mennünk. Megmutattuk a jegyünket ő pedig bevitt minket a fiúk ajtaja elé. Szerintem 5 percig minimum ott álltunk előtte, egyszerűen nem mertünk bemenni.
- Naomi kopogj be, te bátrabb vagy mint én. – vágtam a fejeket, nem igaz, hogy lehet valaki ennyire beszari.
- Jó rendben….. – majd becsuktam a szemem és bekopogtam.
.
..
…
-Gyere be! Már nem öltözünk!- hallatszott bentről az ordibálás egy perc múlva. Így már végképp nem tudtam mit csináljak, ha a kopogás ilyen nehezen ment, akkor ez?…..
Óvatosan kinyitottam az ajtót, mintha fájna. Szememmel benéztem a résen, de senki nem figyelt rám, nem is érdekelte őket, hogy az előbb valaki kopogott. Kis bátorságot öntött belém, hogy Lia hátulról megölelt, majd véglegesen benyitottam az ajtón. …Ismét semmi reakció. Nem jutott eszembe semmi normálisabb, ezért
- Lu Han?! – szóltam a semmibe nem túl hangosan, hátha észrevesz minket, végül is ő hívott. A szobát pásztázva kiszúrtam őt, és láttam, hogy fejét már fordítja felénk. Megörültem, hogy végre nem érzem majd olyan esetlennek magam. Mikor szemünk találkozott, először a megdöbbenést láttam az arcán, aztán a csodálkozást, majd kerek szemekkel ránézett ikremre. Állához nyúlt….., jaj aranyos, biztos azért, nehogy leessen a csodálkozástól meg a gyönyörtől. Magamban kuncogtam. Hirtelen felállt és odaviharzott mellénk és beállt kettőnk közé.
- Khm – köszörülte meg a torkát – FIÚK!
Nem gondoltam volna, hogy ekkora felhajtást csap belőlünk. Hirtelen minden szempár ránk szegeződött, még a stylistoké meg a fodrászoké is , ám ők gyorsan vissza is fordultak teendőikhez, hiszen mit érdekli őket két lány. A fiúk tekintetét viszont magunkon éreztem. Nem hagyhattam, hogy elpirosodjon az arcom, meg teszi azt az arcpír is helyettem. Megnéztem a fiúkat és kerestem valakit a szememmel. Sorban haladtam, és láttam hogy ki engem, ki Liát nézi és akkor találkozott a szemünk. Soha életemben nem éreztem még ennél kényelmetlenebbül magam. Nem tudtam hova nézni, szeme rabul ejtett. Kétszer megpróbáltam, de mindig visszatévedtem hozzá. Majd egy perces szemezés után, megengedtem magamnak egy mosolyt felé. Valószínűleg nagyon rossz ötlet volt, mert amikor visszamosolygott, lábaim remegni kezdtek és majdnem összeestem. Anyukám mindig arra tanított, hogy ne mutassam ki, ha fáj, így most ezt a tanítást átformáltam a helyzetemre…. SOHA ne mutasd ki ha EGY IDOLBA totálisan bele vagy esve, legalábbis nyilvánosan ne.
Fogalmam sincs mit kezdtem volna az életemmel, ha annak a tudatában kellene élnem, hogy nem találkoztam ezzel a csodálatos emberrel, meg a gyönyörű szemeivel.
- Ők ketten itt, Lia – mutatott barátnőmre- és Naomi. Remélem nem baj, hogy kaptak tőlem backstage jegyet. Nem azok a fajták, akik sikítva rohannak le minket, mint látjátok. - Pillantott a két leaderre, hogy vajon ők mit szólnak hozzánk.

*Suho*
Úristen….EZ AZ A LÁNY! Ezt nem hiszem el, és Lu Han vele találkozott a táncteremben…. meg ma délután is. Úristen, hogy lehettem ilyen hülye, hogy lemondtam a táncórai felkérést. Ah, így még gyönyörűbb, mint a két ház között a sötétben. Szőke haja, meg a szemei, egyszerűen elbűvölnek, nem bírok más felé nézni. Ekkora szerencsém lenne? Megérdemlem egyáltalán? Azt hittem, sosem találkozom majd vele újra, és most mégis itt áll előttem….és….. gyönyörű. Oda kéne mennem bemutatkozni……. mégis csak én vagyok az EXO-K leadere. Ekkor hosszas szemezés után rám mosolygott, én pedig vissza rá. Láttam az arcán, hogy kicsit elpirult, de jól áll neki.
- Van még egy kis időnk lányok. – fordult feléjük társam – Beszélgessetek a srácokkal, és ha esetleg nem ismernétek valamelyik EXO tagot, akkor most erre is sort kerítünk. – mosolygott rájuk.
Azt is észrevettem, hogy a másik lányt nézi, Liát ha jól emlékszem, és leginkább neki mosolyog. Így gondoltam, nem fogok itt ülni, mint egy 5 éves kisfiú, aki nem mer odamenni egy lányhoz, aki látszólag elveszett ennyi ember között. Elveszettsége ellenére, sugárzott belőle az önbizalom és a határozottság.
Majd felálltam, és elindultam felé, miközben végig a szemébe néztem….