-Pssszt!! Jöhettek fiúk! - Hallottuk az ajtó mögül kileső fejhez tartozó hangot. Valószínüleg Chanyeol volt az, hisz itt-ott láttam, hogy haja göndörödik és a hangja is mély volt.
. -Na végre nincs itt senki, ilyen is ritkán van. - lépett ki a következő ember az ajtó mögül. Magassága és hangszíne alapján Sehun lehetett az. Persze rögtön mögötte megjelent LuHan is.
- Kicsit kintmaradunk de utánna nyomás vissza a terembe srácok! -majd szólalt meg ő, akinek hangja leírhatatlanul szükséges a füleimnek. Jobb számomra, ha láthatom és hallhatom, mint az, hogy élek.
- No para, nem lesz gáz! Kicsit szellőzünk aztán megyünk is vissza. - Ha nem tudnám, hogy Chanyeolnek van a legmélyebb hangja, ezt a beszédstílust még akkor is felismerném. Annyira vicces, de legalább stílusos.

-Ahj Lu Han annyira jól néz ki, a mesékben nincs még egy ilyen ember, mint ő. Muszáj vele beszélnem. - Lia ámulatban volt, így sürgősen figyelmeztetnem kellett arra, hogy heló mi most csak titkosügynökösdit játszunk!! A becserkészés az későbbre marad. Majd elcsíptem egy szót a beszélgetésükből....

- Luhan akkor most mi van azzal a lánnyal, akiről beszéltél a multkor?
- Hát még semmi, holnap azt hiszem ráérő szabadidőmben elmegyek hozzá. Megígértem neki, hogy keresni fogom.- egymásra néztünk, majd összekuncogtunk.
- Na!? - hangjából kihallatszot, hogy mosolyog - Szuper.
- És veled mi lett azóta? Valami lány? - reméltem, hogy Suho válasza az lesz, amire gondolok.
- Semmi érdekes. - ( YESS! ) örvendeztem magamban, és láttam, hogy félmosolyra húzta a száját, de mégis látszott rajta a keserűség. Nem tudtam, hogy mit kezdjek ezzel az információval, csak reméltem, hogy egyszer majd én leszek az aki után sóvárog.

*Suho* Még mindig nem láttam azt a lányt. Belefogok őrülni! Csak Luhan ne hozza fel még egyszer. Így mégrosszabb, főleg , hogy ő talált valakit én meg nem. Kívülről mosolyogtam, belülről ez csak egy kényszer volt.

 Miután láttuk a fiúkat, mind a ketten megcsodáltuk azt, akiért idejöttünk, és megnyugodott a pici szívünk, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Út közben beugrottunk egy éjjel-nappaliba venni valami vacsorának valót, ugyanis a pizzánk óta megéheztünk kicsit. Amikor hazaértünk elrohantunk zuhanyozni mind a ketten ( elég sűrűn fordult elő, hogy Lia nálam volt. Én egyedül laktam, hogy pontosítsak az öcsémmel, ő meg anyukájával és a mostohaapjával ) , majd ledobtuk magunkat a kanapére és bekapcsoltuk a tvt. Pont fellépések ismétlése ment az egyik zenecsatornán. Kihoztuk a takarónkat és bevackolva néztük a kanapéról a fellépéseket, majd szép lassan elnyomott az álom.

- Persze........ nem, nem baj. Majd felkelnek mindjárt.
*Hmmm?! Mi ez, és hol vagyok?*
- Áh hát nem gondoltam volna, hogy délután 1-kor is korán van még a zavaráshoz.- Az illető eleresztett egy nevetést.
-Hát előfordul, csajos estét tartottak. - Most jöttem rá, hogy ez az öcsém hangja és ő meg beengedett valakit a lakásomba, miközben én alszom.
- Hűhaaa, ez aztán..... tündéri. - Sajnos még mindig nem tértem teljesen magamhoz, talán hajnali 3 óra felé aludhattunk el? Szóval fogalmam sem volt arról, hogy ki lehet ez, de ha ez a valaki tényleg itt áll a nappaliban és éppen minket bámul az gáz, mi ugyanis pizsamában vagyunk.
....És akkor felfogtam..... BASSZUS EZ LUHAN?! Ó te jó ég, ennél cikibb helyzetben nem is lehetnénk.
-Jolvan haver, addig gyere ki a konyhába, töltök valamit inni. - Indult Ádám a konyha felé, vendégünkkel együtt.

Én kétségbeesésemben nem tudtam mit csinálni, majd jöttek a reflexeim, amik megvárták, hogy Lu Han kisétáljon a nappaliból és ekkor oldalba vágatta velem Liát, aki persze egyből leborult a kanapéról, még jó hogy a takaró alatta volt, így nem volt valami hangos landolás.Gyorsan és halkan próbáltam neki formálni a szavakat a számmal, de először hatástalannak bizonyult, majd amikor ő is elcsípett egy beszélgetésdarabot a konyhából szemei tágra nyíltak, és ekkor megint kimondtam :

- LUHAN!
-BASSZUS. – Ekkor Lia elkezdett rohanni be a szobámba a takaróval, persze azt is lábujjhegyen, nehogy meghallják. Én meg utána. Miután beértünk a biztonsági zónába, gyorsan elkezdtünk kapkodni, összefogtuk a hajunkat, ami éppen a legegyszerűbbnek tűnt, bár így, ez sem volt az. Magunkra kaptunk valami ruhát, és S.O.S sminket csináltam barátnőmnek meg magamnak.
A szobából kilépve próbáltuk a halál nyugodt arcunkat felvenni, nehogy rájöjjenek, hogy megőrültünk, ám megütköztünk kicsit, amikor a 2 fiút a nappaliban találtuk… és akkor jöhet a bájmosoly…*csííz*
- Jó reggelt, úgy látom kicsit korán jöttem. Nem gondoltam volna, hogy még alszotok. – Ó te jöhetsz akármikor, akár hajnali 4-kor is, gondoltam magamban.
- Nem, semmi baj, csak egy kicsit váratlanul ért, egyébként szia. Lia vagyok- hajolt oda puszit adni a kiszemeltjének. Szinte hallottam, hogy csak úgy kalapál a szíve. Csodálom, hogy a helyén maradt. Ám más is szemet szúrt, még pedig az, hogy Lu Han úgy vizslatta végig szemét a barátnőmön, mint aki még nem látott nőt. Erről mindig a gyökér kamionosok, vagy a munkások jutnak eszembe, mindig azt remélem, hogy essenek ki a kamionból, vagy borulnának le a háztetőről, hát komolyan. Ebben az esetben azonban nem zavart, sőt! Kifejezetten örültem neki, hiszen Liának ez a nagy álma, hogy Ő meg Lu Han.
- Szóval te vagy az a lány, akiről Naomi mesélt nekem, örülök, hogy láthatlak. – Közben mélyen a szemébe nézett. Lia pedig elpirult, a kis aranyos. Mosolyogtam mint egy vadalma, neki legalább bejöttek a dolgok.
- Lányok, mit szólnátok egy fagyizáshoz délután? – kérdezte Lu Han, gondolom muszáj most már találkoznia velünk. – Majd ha összeszedtétek magatokat találkozzunk, mert nem fer így rárontani valakire „reggel”. – eleresztett egy csibész mosolyt mellé. Azt hiszem kissé megszédültem, de nem csak én.
- Rendben, regg-ebédelünk és, nem tudom, a számod megadnád, hogy el tudjunk érni?- mosolyogtam félénken, remélem nem hiszi azt, hogy ki akarom adni őt valakinek.
- Persze, hogy meg. – Kezébe nyomtam a telefonomat, majd bepötyögte a számát. Elköszönt és elment.


 Leírhatatlanul boldog voltam, egy dolgot leszámítva….. az, akit kedvelek, legalábbis iszonyatosan tetszik, azt sem tudja, hogy én létezem. Muszáj leszek egyszer szemtől szemben látni, ha nem is beszélek vele, de egyszer látnom kell úgy, hogy előttem áll. Addig is, hagyom, hogy kavarogjanak bennem a dolgok. Ettünk, majd bevonultam kicsit a szobámba, hogy írjak a naplómba, ki kellett öntenem a szívemet. Elkönyveltem a tegnap esténket, ami nagyon jól sikerült, nagyon tetszettek a ruháink is, és elmondhatom, hogy van még egy testvérem az igazin kívül….az ikrem és a totális ellentétem, Lia.