Kellemes érzés volt beülni a BMW-be. Bőrülés, csupa elegancia, még is vad. Imádtam az autókat kiskorom óta. Anno megígértem magamnak, ha betöltöm a 17-et, rögtön elmegyek megcsináltatni a jogosítványomat, de ez sajnos elcsúszott egy picit, viszont azt biztosan nem várom meg, hogy 18 legyek.
Forró csoki illata csapta meg az orrom.
~Hmmm – és közben beleszagoltam a levegőbe.
- Ja igen, ezt neked hoztam, ha már ilyen korán elrángatlak magammal. – rám mosolygott és közben odanyújtott nekem egy pohár forró csokit.
-Köszönöm szépen igazán figyelmes vagy - nyugtáztam magamnak minden mozdulatát, majd hirtelen eszembe jutott valami. - Szabad tudnom, hova is megyünk?
 Közben elkezdtem szürcsölgetni az italom, amit kaptam, tényleg aranyos volt tőle. Elképzelhető, hogy le akar nyűgözni? Nem értem miért pont engem, egy egyszerű senkit. Ugyan jól leplezem, hogy mennyire odáig vagyok érte, meg vissza, de nem tudom meddig bírom még. Normális fan a helyemben már rég elájult volna akkor, amikor rám mosolygott, nekem sem kellett sok hozzá. Nem számít, higgadtnak kell maradnom.
- Majd meglátod, ha odaértünk. - ugyan vezetés közben előre nézett, de megint ott bujkált arcán, az a sunyi vigyor.
- Lehet nem kellett volna eljönnöm egy idegennel.... - érdekelt a reakciója, mert tényleg alig ismertem. Jóformán azt sem tudom, hogy milyen valójában. Tvn meg videoklipekben nézni egy személyt más mint szemtől szemben beszélni vele.
 - Igazad van. Esetleg valami, amire kíváncsi vagy velem kapcsolatban?
 - ...hogy milyen vagy valójában. - közöltem vele picit határozatlanul.
- Ezt nem lehet megfogalmazni....nem tudom. Egy normális 21 éves srác, aki keményen dolgozott, hogy megvalósítsa a céljait. - jó kedvemet felváltotta a nyugodtság és a megértés. Furcsa lehet, hogy bármerre jársz, mindenhol tudják ki vagy te.
- Örülj neki. Én még nem találtam olyan célt magamnak, ami úgy érzem, hogy jó lenne nekem. Nem tudom még mit kezdjek az életemmel. - tisztán és egyenesen beszéltem. Elvégre ő sem lehet benne száz %-ig biztos, hogy nem egy elvetemült rajongó vagyok.
- Figyelj... ez majd jön magától. – beszélgetásünk pedig hallgatásba fulladt.

Vajon min gondolkozik? Remélem örült a kis meglepimnek. Szeretném, ha nem azt gondolná, hogy csak egy felkarolt srác vagyok, akit egyfolytában sikítozó rajongók vesznek körbe. Olyan helyet választottam, ahol biztosan nem lesz senki, egy teljesen kihalt részét Korea szélének. Szeretném megismerni, szeretném tudni, hogy milyen valójában. Szeretném, ha tudná, hogy úgy érzem eddigi megjelenésem óta a médiában nem találkoztam még hozzá hasonló lánnyal. Csak érjünk már oda.
Elfordítottam a fejem, ő éppen az ablakon bámult ki és a tájat nézte, tényleg szépséges volt.



Arcán láttam, hogy elmélkedik, így hagytam. Csendesen autókáztunk egyre messzebb a várostól.
Belegondoltam, hogy sosem voltam az a hallgatag ember, minden helyzetben meg tudok szólalni, most vajon miért megy nehezebben?
- Kérdezhetek valamit? – néztem őszintén a szemébe
- Persze – mosolygott kicsit kábán rám.
- Milyen…. – tartottam tőle, hogy hülyének fog nézni – fannak lenni?
- Óh – meglepődött és elmosolyodott kérdé. Kicsit jobban belegondolt az arcát elnézve. – hát általában az egyik legjobb dolog az életemben, máskor pedig a legrosszabb. Tudod, furcsa ezt olyannak mondani, aki maga is egy idol. Nem hinném, hogy át tudnád érezni, hiszen pont érted rajonganak több millióan. A fandomokon belül rengeteg ember ismerte meg egymást, és lettek jóban. Sok új barátom lett, ennek köszönhetően.
Szavait át gondoltam, próbáltam felfogni. Érdekes lehet mások szemével nézni ezt a világot, amibe én belecsöppentem.
- ….de a legrosszabb az egészben az, hogy valószínűleg sosem találkozol azokkal, akiket imádsz. – szeme hirtelen tele lett fájdalommal, bár úgy nézett rám, mint akinek a legnagyobb álma valóra vált. Igaza volt, sosem fogom tudni átérezni, hogy milyen lehet. A másik fele, hogy még nőből is van, tehát végképp kilátástalan a helyzetem. Mindig megfogadtam magamnak, hogy egy nőt sosem próbálok majd megérteni, ugyan is lehetetlen!
- Milyen idolnak lenni? - szegezte nekem a kérdést.
 - Hmm a legjobb dolog a világon. Volt is szerencséd belekóstolni, a szeretetbe és rajongásba, amit kaphatok a rajongóinktól, így megláthatod az érem mindkét oldalát.
- Tényleg jó volt - visszagondol a tegnap estére, hagyom, hogy újra átélje, hisz az első fellépésem ennyi ember előtt nekem is felejthetetlen.
- Tudod, amit nagyon nem szeretek az egészben az...
- Az mi? - szája széle felfelé húzódott, így képes voltam befejezni.
- Az az, hogy nem tudok 6 millió irányba szétszakadni és megismerni a rajongókat. Sok levelet kapok, de azokra meg nincs időm válaszolni, és mint te is említetted, nem akarom, hogy elérhetetlennek érezzenek.
- Értem. - látni lehetett rajta, hogy nem meri megkérdezni, pedig már tudom mire kíváncsi. Gyerünk már, nem harapok.
 - Mit jelent pontosan, hogy nem akarod, hogy elérhetetlen legyél ? - Balra néztem közben mosolyogtam, mint egy kisgyerek, nehogy észrevegye.
- Annyira egyikőjüket sem akarom megismerni. - most végre ránéztem. Éreztem, hogy kicsit oldódik a hangulat. Gondoltam segítek neki, még a végén kételyekbe esik nekem, hogy csak fűzöm az agyát. Pedig nem! - ...de mindig vannak kivételek.
Örökre beleégett a retinámba az a mosoly, amit ekkor láttam szép arcocskáján. Vigyorogva fordult az ablak felé és csodálta a tájat tovább.