Sosem láttam, még ilyen precízen táncolni senkit. Felfoghatatlan, hogy egyáltalán létezik olyan ember, akit ilyen tánctudással áldottak meg. Lehetetlen.....! Egyik mozdulata jön a másik után, lassan követni sem bírom. Elképesztő.
Erősen dolgozom azon, hogy lemásoljam mozdulatait, de erőt próbáló feladat mit ne mondjak. A többieken is csak a megdöbbenést láttam, nem tudták őt követni. Amikor Lu Han megállt a tükörrel szemben, csak mosolygott a csoportra.
- Rendben, akkor azt hiszem vegyük kicsit lassabban.- olyan sunyin mosolygott, szerintem direkt élvezte. Mondjuk nem bántam, olyan aranyos.
Rengeteg szenvedés után sikerült megcsinálnom a mozdulatsorát. Az óra végére elmondhattam, hogy hozzám képest egy viziló száraz, de megérte. Észre vettem, hogy néha rám sandít, hogy bírom-e követni, én meg csak koncentráltam, nem hagyhattam hogy elterelje a figyelmem. Olyan fél 5 körül vége lett az órának, mindenki elköszönt Lu Hantól, köztük én is. Köszönés közben belenéztem a szemébe, és azon gondolkoztam, hogy valószínűleg nem látom többet, maximum egy fellépéskor. Elmosolyodtam, majd megköszöntem az órát és fájó szívvel elmentem átöltözni.
Azt hiszem, ha haza érek felhívom Liát, hogy él e még. ( biztos nagyon pipa lesz rám ) Neki pont Lu Han a kedvence az EXO-ból, de valószínűleg telefonálás közben nem sikerült eléggé érzékeltetnem vele, hogy ma Lu Han tart edzést....hát istenem, előfordul. Kiszeretném engesztelni egy vacsival. Elmegyek és veszek valami alapanyagot egy boltban, aztán főzök neki egy isteni vacsorát, attól biztosan megenyhül. Nagyon belemerültem a tervezgetésbe, eközben már léptem ki a táncterem ajtaján.

Nem siettem túlságosan egészen addig, míg furcsa érzésem támadt, mintha figyelne valaki. Körbenéztem, de nem láttam senkit. Elkezdtem kapkodni a lábam. Amikor felnéztem láttam egy embert, a lámpaoszlopnak dőlve, táska volt a vállán, kapucni a fején, így lehetetlen megmondani, hogy ki az, plusz sötét is volt már. Próbáltam minél nagyobb ívben kikerülni, ám amikor már majdnem a lámpával egy vonalba kerültem, egyszer csak elkezdett hozzám beszélni ez a valaki. 
- Hali! - fogalmam nem volt, hogy erre mit mondjak, azt sem tudom ki ez. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy mi van akkor ha az a valaki az, aki a papírcetlit a kezembe nyomta tegnap, aki találkozni akart velünk. Rettentően megijedtem, lehajtottam a fejem, mintha nem hallanám és szélsebesen elsuhantam mellette.
- HÉ, ne ijedj meg, kérlek, várj meg!- mivel fiatalos volt a hangja lassan megálltam és megfordultam. Már nem féltem annyira, mint az előbb. - Nem foglak bántani, nem vagyok olyan. - Furán hangzott ez egy vadidegen szájából.
- Heló... - Hát többet nem is nagyon bírtam kinyögni neki.
-Remélem emlékszel rám- Úristen most már biztos, hogy ez az az ember, aki a házak között volt. Szemeim kerekre nyíltak, és nem tudtam, mi következik majd ezután. Sikítani tudok, de a futáshoz nagyon kimerültem. -  Lu Han vagyok, ma az óráról.
-Tessék?! - Hirtelen minden indulat kitört belőlem, szegény igazán nem érdemelte meg. - A frászt hoztad rám. Remélem tudod, hogy nem éppen barátságos kapucnival a fejeden, a sötét utcán leszólítani valakit, ilyen dumával hogy " nem foglak bántani" . Persze, hogy egyből az ellenkezőjére gondolok.
Neki kellett dőlnöm a falnak, hogy remegő lábaim ne juttassanak a padlóra. Lu Han keze elindult felém, de meggondolta magát, mert nem tudta mit kezdjen a helyzettel. Egy kis meglepettség is bujkált az arcán.
-Ahj, ne haragudj, csak tényleg...megijedtem.- Próbáltam felfelé nézni, oda ahol állt, mert időközben a falnak simulva ültem a földön.
- Semmi baj, azt hiszem igazad van, bár ennyire nem kellett volna megijednek. Nem én vagyok a taviszörny.- mosolya láttán egyből feloldódtam.
- Hát nem,- Mosolyogtam rá. - de megkérdezhetem mit csinálsz te itt?
- Őm, persze. Megvártam míg átöltözöl. - Még jó, hogy sötét volt, így megint nem látszódhatott kerekre nyílt szemem. - Tudod, amikor az óra előtt beléd futottam, elgondolkoztam azon, hogy megkérdezzem-e minden rendben van-e, mivel minden csaj sikításban, vagy ugrálásban tör ki, vagy a rosszabbik esetben elájul, amikor ilyenre kerül sor, de te nem.......
- Hát, én egyszer régen megfogadtam magamnak, hogy nem leszek ilyen, hogy is fejezzem ki magam........"liba". - megnéztem milyen arcot vág a dologhoz, de úgy láttam mosolyog, úgy hogy folytattam. - Jó persze én is szoktam ezt csinálni, csak nem mindenki szeme láttára, kitombolom magam otthon.
Lu Han furcsán fürkészte az arcom, szerintem azt várta, hogy mikor váltok őrült üzemmódba, lehet, hogy csak tesztelni akart.
- Mi az?- kérdeztem tőle.
- Örülök, hogy te más vagy, ilyen emberbe is ritkán lehet belebotlani. - Magamnak azért elkönyveltem az elismerést, már csak azért is, hogy a szemem előtt lebegjen. - Hazadobjalak? Mindjárt itt van értem az autó, ha gondolod szívesen.
- Ú az nagyon jó lenne, köszönöm szépen. - Aztán jött a gondolat... - Ó várj csak, még sem lehet, mivel említettem, hogy barátnőmet bezártam a lakásába kiengesztelésül egy finom vacsorát terveztem neki, vagyis.... hazafelé beakartam ugrani egy boltba, hogy alapanyagot vegyek.
- Azt hittem, hogy csak viccelsz, amikor ezt mondtad. Gondoltam biztos nem tudsz hirtelen mit mondani zavarodban.- Szóval tényleg ennyire közönségesnek hisz?- De rendben, akkor bemegyünk egy étterembe és meghívlak titeket egy vacsorára, majd mondd meg a barátnődnek, hogy én küldöm neki. - Csalfán mosolygott.

Amikor beléptem a lakásomba, barátnőm karbatett kezekkel várt, mögötte az öcsémmel. Gondoltam, na most nagy bajban vagyok...

- FHUUU NAOMI ezt egyszer még visszakapod!!! Nem hiszem el, te ott szórakozgatsz Lu Hannal basszus, én meg az öcséddel......."szórakozom" . Szép barátnő vagy, mondhatom! - és még milyen jó leszek ha ezt meglátja, már előre örültem a fejemnek.
- Akkor csak figyelj! - előkaptam egy szatyorból két ételhordót.- Még mindig így gondolod?
- Mi ez?....- Lia feje füstöt eregetett
- Hogy mi ez?.... Vacsora!- Én már magamban előre nevettem
- Hát ez fantasztikus, és akkor most szerinted minden meg van oldva? Mert tévedsz....
- őm..... Lu Han küldi, és kérte adjam át üdvözletét. - na most aztán BUMM NEKED!
- HOGY MIVAN?! ugye most csak szórakozol velem?- Elkezdett szabályosan rohanni felém, miután ezeket a szavakat kiejtettem a számon.- Úristen, ezt el sem hiszem, ezt mégis hogy, vagy mi?!
- Megvárt az óra után, mert beszélni akart velem, és mondtam neki, hogy bezártalak a lakásodba, nehogy valami hülyeséget csinálj. Jót nevetett. - Nagyon nevettem, főleg azon, hogy Lia milyen fejet vágott, ezt meg kellett volna örökíteni.
- Ja, és még valami- megint felvettem a komolyabb arcom.-  Azt szeretné, ha valamikor összefutnánk vele. - a bolondom erre olyat sikított, hogy azt hittem kiszakad a dobhártyám, és még örülhetek ha a szomszédok nem hívják ki a rendőröket. 
- ÚRISTÚRISTENÚRISTENÚRISTEN !!!- és ezeken után együtt éljeneztünk vagy egy órán keresztül.

Megettük a vacsorát, ami mellesleg isteni volt. Nem csoda, hisz "Lu Han főzte". Fürdés közben azon járt az agyam, hogy ez tényleg megtörténhetett, vagy csak valaki, valami hatalmas átverés showt rendez. Szeretem őt is, bár nem ő a legnagyobb kedvencem a fiúk közül, de azt hiszem szavam nem lehet, hogy ilyenek megtörténnek velem. Lényeg a lényeg aznap este mosolyogva aludtam.